ÍRÓK, KÖLTŐK, MŰFORDÍTÓK, TÖRTÉNÉSZEK, TUDÓSOK ÉS MÉG SOKAN MÁSOK…
V á l o g a t á s
BÁRÁNY TAMÁS † (1922-2004)
több mint hatvan kötet szerzője volt; klasszikus regényíróként tartjuk számon. Nagyon finom úriember volt, sok kötetét kaptam meg tőle.
GÖRGEY GÁBOR † (1929-2022)
regényéről írtam első kritikámat, ezért dedikálta 1989-ben számomra, mint ifjú kritikusának a „Vadászszőnyeg” című művét.
CSOÓRI SÁNDOR-ral † (1930-2016)
évekig igen bizalmas viszonyban lehettem a ’90-es években, mert a Magyarok Világszövetségében dolgoztam, ahol a magyar ifjúsági tagozat vezetésével bízott meg. Mint a dedikációkból kitűnik, emberileg biztatott és lelkileg is támogatott.
CZIGÁNY LÓRÁNT † (1935-2008)
Angliában élő irodalomtörténész volt, aki ha Budapesten tartózkodott, akkor a XI. kerületi Ábel Jenő utcában élt. A „Nézz vissza haraggal” című kötetébe viccesen azt írta: „Arday Gézának, hogy ő is haraggal nézzen vissza!” Meglehetősen cinikus ember volt, nem épp pozitív, de jó humorral rendelkezett. Több alkalommal találkoztunk itthon és Hollandiában, a Mikes Kelemen Kör Tanulmányi Napjain. Sok könyvét kaptam meg tőle, legutolsó a monumentális méretű naplója volt, amelyben mindenkiről lerántotta a leplet. Mindegyik dedikációja egyéni volt.
BORBÁNDI GYULA † (1919-2014)
éveken keresztül a kutatásaimban nagy segítőm volt, amikor megakadtam valamiben az emigrációkutatással, akkor készséggel és maximális alapossággal segített. Ezt a jelentős alapmunkáját is szeretettel dedikálta. Nagyon szerény és visszafogott ember volt.
FEHÉR KLÁRA † (1922-1996)
műveit ma már politikai okból nem „divat” olvasni, pedig a „Hová álljanak a belgák” című regénye ma is ugyanúgy kedves és fontos számomra, mint korábban, három évtizeddel ezelőtt. 1992-ben apám vitt fel hozzájuk, Klári nénihez és férjéhez, Nemes Lászlóhoz, a VII. kerületi Munkás utcai lakásukba.
LENGYEL BALÁZS-zsal † (1918-2007)
eleinte az Újhold íróival foglalkozó munkám miatt kerültem kapcsolatba. Hatalmas beszélgetéseket folytattunk, nagyon könnyű volt vele társalogni, mert idős korára is szellemileg teljesen nyitott maradt.
ILLÉS LAJOS † (1923-2010)
korábban az Új Írás folyóirat főszerkesztője volt. Érdeklő és kifejezetten jóindulatú embernek ismertem meg. Ez az emlékező munkája is hézagpótlónak számít.
PROF. FERENCZI LÁSZLÓ-val † (1937-2015)
nagyon szerettünk késő délután, kora este a Szt. István krt.-i Európa kávéházban, finom kávé mellett ücsörögni, dohányozni (amíg lehetett!) és „vitatkozni” irodalomról, közéletről, társalogni kis és nagy dolgokról; vagy éjjel a Vígszínházzal szembeni török (inkább kurd) Szerájban vacsorázni és csak önfeledten csevegni magunkról másokról. Sok-sok kellemes beszélgetős este emléke maradt meg bennem és a polcomon ez a kötet. Laci már több éve elment, de olyan elevenen jelen van előttem a mosolygós arca, mint ez a kedves dedikációja. Amikor megjelent egy-egy könyve, mindig azt mondta, hogy „most már ez lesz az utolsó”. Ez éppen az utolsó előtti lett, amelybe 2010. július 31-én ezt írta: „Arday Gézának szép és okos könyvei viszonzásául baráti üdvözlettel Ferenczi László”.
CARL LASZLO vagyis LÁSZLÓ KÁROLY † (1923-2013)
bázeli műgyűjtő és annyi minden mással is foglalkozó elme több könyvet segített Magyarországon a világra: például egykori Babits köteteket. Ez a dedikált kötet a saját önéletrajza volt, amelyben a lágerélményét írta meg és a túlélési technikáját, majd Szondi Lipóttal való mester és tanítvány kapcsolatát. Sok időt töltöttünk együtt a Gellért Szálló éttermében és a Kispipa vendéglőben. Igen kellemetlen, de rendkívül érdekes beszélgetőpartner volt. A dedikációját mint lelki rokonnak írta, Weöres Sándor nevét is belekeverte, mert éppen róla beszélgettünk.
TÓTH Z. LÁSZLÓ (1933- ????)
belga és holland műfordító, költő köteteiről írtam kritikát. Nagyra értékelem és tisztelem a műfordítói munkásságát is. Összebarátkoztunk és ezután született a dedikáció: „Kedves Gézám! Habár szigorú kritikus vagy, úgy látszik én mégis megúsztam, a te szép és hozzáértő kritikádban. (Habár most a csirke előbb volt mint a tojás!) A kedves délutánért és a recenzióért köszönettel. Remélhetőleg tovább is szeretni fogjuk egymást. Szeretettel, Tóth Laci (2007.aug.8.)”
KABDEBÓ LÓRÁNT professzor † (1936-2022)
Szabó Lőrincről „mindent” tud, azt hiszem nincs élő ember rajta kívül, aki több ismerettel rendelkezne a költőről és több mással kapcsolatban. Nagyon kedvelem a könyveit, amellett, hogy élőben is egy nagyon eredeti személyiség. Úgy volt anno, hogy nála doktorálok, de a sors másként alakította.
PÜSKI SÁNDOR † (1911-2009)
sokkal több volt, mint könyvkiadó. Bár én, mint kiadóhoz jártam hozzá egyetemistaként, majd tanár éveim idején a Krisztina körúti boltjába, ahol feleségével, Ilus nénivel mindig nagyon nagy szeretettel fogadtak. Elvittem az éppen megjelent írásaimat, ők pedig minden alkalommal megpakoltak az általuk megjelentetett könyvekkel. Egyik alkalommal ezt a kötetet kaptam, amelyet még egykor egyetemista korában, gyorsírással jegyzetelt le (Moór Gyula jogtudós előadásait) és egyetemi jegyzetként jelentette meg, mert fiatalemberként ebből tartotta fenn magát. Több szálon kapcsolódtunk: Cs. Szabó, Márai és emigráns írók művei mellett, a népiekével (Kodolányi, Németh László, Szabó Dezső stb.) is folyamatosan megajándékozott. Nagyon szerettem őket, jó emberek voltak és számomra tiszteletreméltó teljesítmény állt mögöttük.
KIBÉDI VARGA ÁRON † (1930-2018)
professzorral rendszeresen hosszú évekig leveleztünk és személyes kapcsolatban álltunk egymással. Nagyon jó beszélgetéseket folytattunk, többször szerepeltünk is együtt felolvasóesteken. Amikor Amszterdamból Freiburgba költözött, akkor a könyvtárát csökkentette, és sok emigráns könyvvel gazdagított, amelyek későbbi kutatásaim alapjait biztosították. Sok személyes emlékem kapcsolódik hozzá; a dedikált könyvei itt maradtak emlékül, mint ez a gyűjteményből kiemelt darab is.
BEKE ALBERT (1934- )
irodalomtudós nagymonográfiája 2017-ben jelent meg Gyulai Pál személyiségéről és esztétikai elveiről. A kötet szerkesztői munkáját láttam el, mely a L’Harmattan Kiadó gondozásában és a Károli Gáspár Református Egyetem szakmai sorozatában jelent meg. E monumentális munkából Gyulai Pál egyénisége és szakmai tevékenysége mellett, az egész korszakra kiterjedően képet kaphatunk a kortársak tevékenységéről is.
CSICSERY-RÓNAY ISTVÁN † (1917-2011)
kisgazda politikus volt, a rendszerváltás után hazaköltözött, emigrációban élt Washingtonban, ahol magyar könyvkiadót működtetett „Occidental Press” néven. Már aggastyán korában ismertem meg, a Szép utcai otthonában rendszeresen látogattam.
CZETTLER ANTAL † (1925-2012)
Svájcban élő történész volt, aki több történelmi munkájában Teleki Pállal foglalkozott. A Magyarok Világszövetségénél tartott előadás-sorozata után kis társasággal éjszakákba nyúlóan beszélgettünk, majd emigráns kérdésekről évekig leveleztünk.
VAJAY SZABOLCS † (1921-2010)
történész professzor, regényíró gyakran járt Budapesten Vevey-ből (Svájc), és elég gyakran találkoztunk. Könyvbemutatói eseményszámba mentek, és a „MakkVII-es” vendéglőben elköltött fehér-abroszos vacsorák melletti beszélgetések is emlékezetesek maradtak. Kedves dedikációira egy példa: „Gézának nyújtom át szeretettel és igaz barátsággal Szabolcs bácsi” (2003)
CHRISTINE ARNOTHY † (1930-2015)
vagyis Arnóthy Krisztina, magyar származású, ünnepelt franciaországi írónő. 1990 nyarán, a rendszerváltás után járt először Budapesten, amikor találkoztam vele, mint rokonnal.
TÚRMEZEI ERZSÉBET † (1912-2000)
ev. diakonissza, költő és műfordító csodálatos ember volt. Költészetének tisztasága és hitvalló jellege visszaadta lelkiségének a leglényegét. Barabás Jolán néni vitt a közelébe még a ’90-es évek elején. Kötetei velem maradnak mindaddig, amíg itt lehetek.
