Kiadás:
KÍSÉRT A MÚLT
(Lélekmérgező írók és ami mögöttük van)
Budapest, L’Harmattan, 2022
Rövid leírás:
A kötet egy speciális, 1945 utáni jelenséget vizsgál, ugyanis mindennapi életünk részévé vált a következmények nélküliség, amely általános értékválsághoz vezetett. A könyv elsősorban a Rákosi- és a Kádár-korszak funkcionáriusgyerekeinek írói munkásságát és emberi hátterét vizsgálja.
Olyan alkotókkal, elsősorban írókkal foglalkozik, akik szüleik révén súlyos terheket örököltek és hordoznak: Esterházy Péterrel, Forgách Andrással, Kepes Andrással, Nádas Péterrel, Révai Gáborral, Spiró Györggyel, Vámos Miklóssal, és akik önmaguk váltak a belügyes fogaskerekek részeivé: Berkesi Andrással, Kardos Györggyel, Komlós Jánossal, Mikes Tamással, Molnár Gál Péterrel, Tar Sándorral – illetve másokkal, akik egyéb szempontból lettek „áldozatok”: Janikovszky Évával, ifjabb Rajk Lászlóval, Tömpe Istvánnal, de feltűnik a kötetben többek között Aczél György, Csurka István, Karinthy Ferenc, Görgey Gábor, Illyés Gyula, Kurucz Gyula és Kutrucz Gizella is.
Ez a témavilág elválaszthatatlanná vált a közelmúltunktól, emiatt alapelvünk kell maradjon, hogy a vélemény szabad, s néven nevezhetjük a problémáinkat. A felsorolt alkotók műveikben továbbörökítették családi és egyéni feldolgozatlan traumáikat. Ezek a legtöbb esetben a társadalom lelki, szellemi s legfőképp morális bénultsága miatt megválaszolatlanok maradtak. Azzal is szükséges foglalkoznunk, hogy mi marad ránk az alkotásokban, valamint lelkileg és szellemileg mi történt az érintettekkel.
A kötetben taglalt kortárs írók műveikben a múlt újraíródott, olyan torz módon, ami nem segítette a rendszerváltás utáni lelki és szellemi megtisztulást. A kötet az irodalmi teret vizsgálja, ugyanis több nemzedék él a funkcionárius, ávós és belügyes világ íróinak és fiainak múltjában, amelybe egyénileg beleragadtak.
A Rákosi-, majd a Kádár-féle diktatúrát kiszolgáló funkcionáriusok gyerekei irodalmi munkásságáról, motivációiról készített múltfeltáró elemzésnek járulékos része az előző nemzedékek felelősségével foglalkozó Felfal a múlt című fejezet. Szükséges látnunk a 20. század második felében is a generációk egymás iránti felelősségének hátterét. A lelki és szellemi összefüggéseket is fel kell tárnunk, mert – ahogyan Tamási Áron vallotta – „az igazságot is meg lehet szokni”.
Fejünk felett a kettős struktúrájú nemzetben – világlátásban, történelemszemléletben és mentalitásban – végérvényesen megszűnt valami. Tillmann J. A. a németségről fogalmazta meg: „itt él egy nép apák nélkül, mintaképek, mesterek, királyok és istenek nélkül, sőt, a múlttal kapcsolatos használható emlék nélkül”.
Ez megindítóan hatott rám, ugyanis mi, magyarok is hasonlóan vagyunk ezzel. A magánemlékek önellentmondásokban feleselnek a történelmi valósággal. Ez utóbbi elhomályosítása s figyelmen kívül hagyása, illetve a közömbösség kialakítása: lelkeket mérgező és félreértelmező szépirodalmi művekként van jelen az életünkben.
